Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Tanulásmódszertan
Tanulásmódszertan : >> Érzékszervek tréningje: 3-2-1 gyakorlat extra

>> Érzékszervek tréningje: 3-2-1 gyakorlat extra


Első lépésként beépítettük a mindennapi gyakorlatba az olvasási tempónk fejlesztését.

Második lépésként össze kell kapcsolni egy általunk készített elmetérképpel, amely csak és kizárólag a legfontosabbakat tartalmazza. Erről nem írtam külön bejegyzést, mivel már régebben bőven írtam az elmetérképezésről.

A harmadik szintre csak akkor léphetünk, ha már tökéletesen megy a gyorsolvasás és a struktúratérképezés sem okoz már problémát. Ha mindennap lelkesen gyakorolsz, kb. kettő-három hétnek kell eltelnie, hogy elkezdhesd ezt a gyakorlatot.

A harmadik lépcsőfoknál meg kell próbálnunk a szavakat lelki szemeink előtt elképzelni, ezeket a képeket az elmetérképünk pontjaihoz kell kapcsolnunk, sőt még a belső hangot is ki kell kapcsolnunk a végső cél elérése érdekében.

A szavakat a lelki szemeink előtt látni annyit tesz, hogy kiemeljük a kulcsszavakat, persze csak fejben, aztán megpróbálunk egy-egy spontán képet létrehozni rájuk. Természetesen olyat, amely megfelel a valóságnak. Kezdetben zavarni fog az olvasás sebessége, ezért meg kell tanulnunk a képeket gyorsan létrehozni, viszont meglepő lesz majd, hogy a lassú olvasásnál szinte ontani fogjuk a különböző képeket.

Az elmetérképhez való kapcsolás során pontosan emlékeznünk kell elmetérképünkre, szerkezetére, kinézetére, minden egyes szavára. A kapcsolatot először nem lesz egyszerű létrehozni a képek és a struktúratérkép között, de kitartó gyakorlással sikerülhet.

Végül talán a legnehezebb feladat a belső hang kikapcsolása. Amikor olvasunk a fejünkben végig halljuk a szöveget, ez jelentősen lassítja sebességünket. Olyan mintha egy kiemelővel kihúznánk ki az egész könyvet, miközben nekünk csak a kulcsszavakra van szükségünk. A lényeg itt is a hosszas és kitartó gyakorlás. Ne görcsöljünk rá, hanem próbálkozzunk napról napra és, ha mindent jól csináltunk a végére igazi gyorsolvasó válhat belőlünk…

Saját írás, ezért másolni tilos!

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE