Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Történelem tételek
Történelem tételek : Az iszlám vallás

Az iszlám vallás

1., Az Arab-félsziget elhelyezése
2., Mohamed fellépése a VII. században
3., Az iszlám tanai
4., Az arab Birodalom kialakulása és kultúrája


1., Az Arab-félsziget elhelyezése

Az iszlám Arábiában született, s innen indult világhódító útjára. A Arab-félsziget a világ legnagyobb félszigete, jelentős részét beduinok lakták. Ló és tevetenyésztéssel foglalkoztak.

A félsziget legfontosabb útvonala, a „tömjénút”. A terület lakosságának legnagyobb része a kereskedelemből élt.

2., Mohamed fellépése a VII. században

Mohamed (kb. 570-632) Mekkában született, társai közül hamar kitűnt éles eszével, békés természetével.

610 körül Gábriel arkangyal jelent meg előtte, és értésére adta, hogy Isten prófétájának szemelte ki. Itt jelent meg először a Koránnak az első fejezete, ekkor alakultak ki tanai. A sugallat hatására a próféta Mekkába ment, s megkezdte tanításainak hirdetését.

Mivel ebben a vallásban nem volt helye a vagyoni megkülönböztetésnek, a prófétának az előkelők ellenállása miatt el kellett hagynia városát. 622-ben elűzték Mohamedet Mekkából Medinába, ez a hidzsra, ez az év az iszlám időszámítás kezdete.

630-ban Mohamed megegyezett a mekkai előkelőkkel, a ennek értelmében megkímélte a meghódoló lakosságot. Ígéretet tett arra, hogy az Ábrahám ajándékának tekintett Kába kövének kultuszát fenntartja. A „fekete kő” kocka alakú szentélyét kiemelt kultuszközponttá tette, s elrendelte, hogy az imának iránya ez legyen.

3., Az iszlám tanai

Az iszlám vallásnak három fő dogmája van:

  • A vallás középpontjába az egy isten, Allah áll
  • Allah kinyilatkoztatása a Korán (=tanítás): ez 114 szúrából áll.
  • Utolsó ítélet tana: Allah döntése nyomán a bűnösök a pokolba, az igazhívők a mennyországba kerülnek.

 

A „hit 5 oszlopa”:

  • Allah az egyedüli Isten és Mohamed az ő prófétája
  • Napi ötszöri ima Mekka felé fordulva.
  • Ramadán havi böjt (holdév 9. hónapja), ekkor napkeltétől napnyugtáig tilos az evés-ivás.
  • Alamizsnaosztás a szegényeknek
  • Mekkai zarándoklat az életben legalább egyszer.

 

Az iszlám arab szó, engedelmességet, odaadást, Allah akaratában való megnyugvást jelent. Az iszlám legfontosabb könyve a Korán, a „Szent Könyv”, amit Isten szavának tekintenek.

Életrendi és egyéb szabályok:

  • Sertéshús evésének tilalma.
  • Bor és részegítő italok fogyasztásának tilalma.
  • Az iszlám hit védelme, dzsihád=szent háború.

Szertartáshelyek: kisebb imaház a mecset, nagyobb a dzsámi. A híveket imára a külön épített toronyból (minaret) a müezzin éneke hívja.

4., Az arab Birodalom kialakulása és kultúrája

Mohamednek nem volt törvényes örököse, utódai a kalifák, a helyettesek voltak.

A kereskedelem révén más kultúrákkal (hellenisztikus, zsidó, indiai) ismerkedve jelentős
antik tudományos ismereteket őriztek meg, vagy általuk jutott el új ismeret

Európában:

  • csillagászat
  • matematika – algebra, „arab számok”
  • kémia – alkímia
  • földrajzi ismeretek az utazásaik során
  • orvostudomány
  • magas szintű kézművesség, kerámia: épületeken csempék
  • kalligráfia: írásművészet; jobbról balra írnak

A hódításoknak köszönhetően, lefordították a görög műveket, nekik köszönhetjük ezeknek a műveknek az átörökítését.

Szertartáshelyek: kisebb imaház a mecset, nagyobb a dzsámi. A híveket imára a külön épített toronyból (minaret) a müezzin éneke hívja, tehát az építészet is magas színvonalú volt.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE