>> Verselemzés (1.verzió)
1.A CÍM
Ha a verselemzésnek ezt a módját választod, akkor az első pontban az a feladatod, hogy leírj mindent a címről. Miközben ezt a részt írod nagyon fontos, hogy a következő gondolatokat kifejtsd a cím leírásánál: Mire utalhat a cím? Milyen versre számíthatunk ebből? Összhangban van-e a verssel? Egyéb fontos dolgok, amik a címhez kapcsolódnak…
2.KELETKEZÉS HELYE, IDEJE, KÖRÜLMÉNYEI
Itt már magát az egész verset és a címet is egyben szemlélve válaszolnunk kell azokra a kérdésekre, hogy: Kinek írta a költő? Miért írta a költő? Mikor írta a költő? Hogyan írta meg?
3.MŰFAJ, SAJÁTOSSÁGOK
Mindenképpen meg kell határoznod a vers műfaját, illetve egyéb a versre jellemző sajátosságokat, például: a költő idézettel nyitotta a verset, és ez az idézet innen és innen való.
4.SZERKEZET
Ez talán a leghosszabb része a fogalmazásnak, mivel itt le kell írnod minden szerkezeti sajátosságot a versről. Először is kezdheted azzal, hogy hány versszak, ezután meg kell határoznod a verselését (időmértékes, ütemhangsúlyos stb.). Miután mindezeket leírtad, térj ki a rímelésre, emelj ki néhány különleges rímet, vagy olyan helyeket, ahol a többitől eltérően nem rímelnek a sorok (ezt csak versszakokon belül tedd). Ha mindezzel meg vagy elkezdheted tárgyalni a vers felépítését, ahol már a tartalmi részeket összekapcsolod a szerkezeti elemekkel. Mikor a vers végére érsz, állapítsd meg, hogy keretes szerkezetben íródott-e, és ha igen, akkor semmiképp se hagyd ki elemzésedből!
5.KÖLTŐI KÉPEK
Keress néhány példát költői képekből, és írd bele őket elemzésedbe, magyarázd is meg őket, ha többletjelentéssel bírnak. A következő költői képek szerepelhetnek: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, költői túlzás, ellentétek, párhuzamok stb.
6.MONDANIVALÓ, ÖSSZEGZÉS
A végén egy szép befejezéssel zárd le az elemzésedet. A befejezésben mindenképp írjál a vers mondanivalójáról az utókor számára, vagy esetleg az akkori kor számára. Összegezd a vers üzenetét, és, ha bátor vagy, saját véleményedet is belefoglalhatod.
|