A magyar irodalom ma is élő alkotója, műveiben Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága van jelen, ezek adtak meghatározó élményt az író számára, műveiben ezt a kettősséget igyekszik megragadni.

Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban. Édesanyja, a székely Tóháti Ida felmenői között számos tisztviselőt találunk. Ez az életpálya az örmény-magyar földbirtokos apai ágtól sem állt távol. Bankigazgató édesapját, a mérsékelten konzervatív, hívő, nagy tekintélyű Bodor Bertalant 1944-ben a budapesti székhelyű Országos Pénzintézeti Központ és a Pesti Takarékpénztár és Hitelbank élére helyezték. A háború után meghívták a debreceni kormányba, de a család inkább visszatelepült Kolozsvárra.

Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után más jómódú családokhoz hasonlóan Bodorékra is a nélkülözés évtizedei vártak. Először a családi villát kellett elhagyniuk, majd a koros apát koholt vádak alapján elítélték a Márton Áron-féle politikai perben, és csak 1955-ben engedték szabadon. 1952-ben magát Bodor Ádámot, a Református Kollégium diákját is letartóztatták államellenes szervezkedésért. Társaival együtt egyikük állami kitüntetésben részesülő apjának közbenjárására szabadult két év után. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd inkább óvatosságból és kényszerűségből, mintsem mély vallásosságtól indíttatva világi szak helyett a református teológiára iratkozott be.

Első magyarországi könyvét, a Milyen is egy hágó? című válogatást a Magvető adta közre 1980-ban, amit nem sokkal később máig utolsó Romániában megjelent magyar nyelvű kötete, A Zangezur hegység követett. Ebbe újabb keletű novelláit gyűjtötte össze.

Mivel a hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei nehezedtek, 1982-ben áttelepült Magyarországra.

1984-től a Magvető szerkesztője lett, újabb novelláskötete mégis a konkurens Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg. Az Eufrátesz Babilonnál már megmozgatta a jobb szemű anyaországi kritikusokat: Balassa Péter ekkor nevezi Bodor Ádámot kitüntetően a magyar novellistának. Az igazi áttörést azonban mégis csak a Holmi novellapályázatán nyert első díj, valamint a Sinistra körzet című alkotás megjelenése jelentette, amit Bodor eddigi fő műveként tart számon az irodalomtörténet.

A kortárs próza egyik legkiemelkedőbb alakja. Fontosabb művei: Sinistra körzet (regény), Vissza a fülesbagolyhoz (válogatott elbeszélések). A részleg című elbeszélése is ebből a kötetből származik.

A részleget Gothár Péter a Kossuth-díjas magyar filmrendező, vitte filmre 1994-ben.

Az elbeszélés rövid története és szerkezete:
A főszereplő Weisz Gizella. A történet sem időben, sem földrajzi értelemben nincs pontosan behatárolva (ugyan van néhány utalásszerű részlet, ami az 50-es évekre enged következtetni, de ezek a részletek nem hangsúlyosak), vagyis nem tudjuk meg, mikor és hol járunk.
 
Weisz Gizellát kinevezik egy részleg vezetőjének. Az elbeszélés a telephelyre való utazásról, illetve a megérkezésről szól. Az utazás ismertetése a szöveg felét teszi ki, a fennmaradó részben a részleg leírását és a megérkezés utáni eseményeket olvashatjuk.
 
A történetben nincsenek nagy fordulatok, szinte alig van a hagyományos novellákból ismert: lezárt, tagolt eseménysor. Ugyan van történet, de nem fejlődnek ki konfliktusok, nincs valódi bonyodalom. Mivel nincs fordulat - nincs kibillenés, ezért a szöveg végén feszültségoldás sem következik be. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy nincs a történet végén megoldás, mert nem volt mit megoldani.

Az egyes történetrészek (egyes állomások: vonatút, B kettes telep, a részleg alsó állomása, stb.) nem tartalmaznak különösebb konfliktust, ezért jószerivel alig különböznek egymástól. Vannak részek, amik szinte teljesen megegyező elemekből épülnek fel (a két telepen történő események- megérkezés, a táska tartalmának átnézése, a tárgyak elvétele,a kantinban történő vásárlás, illetve az italfogyasztás körüli események , a csizmákon való alvás, stb.)

Minél tovább haladunk a történetben, egyre bizonytalanabbak vagyunk: itt érvényét veszti az az elvárás, hogy minden történet egy bizonyos- jól meghatározható- cél felé halad. Ugyan közeledünk a részléghez, sőt el is jutunk oda, de a bizonytalanságok, a kérdések a szöveg végére érik el a csúcspontjukat: Nem tudjuk meg, miért ment a részlegre Weisz Gizella, mi lesz a munkája, a kinevezés kitűntetés vagy büntetés számára, meddig kell ottmaradnia, a többiek miért kerültek ide.

Ezeket a kérdéseket csak olvasó teszi fel, a történet szereplői- kiemelten a főszereplő- számára minden mozzanat természetes, nem kérdeznek, csak elszenvedik a dolgokat, ugyanis ne tudjuk meg, mit gondolnak, mit éreznek erről a számunkra megdöbbentő világról.

Az elbeszélés „története” az utazás (az irodalomban jól ismert megoldás) motívumára van felfűzve. Végig mozgásban vagyunk: ha a mozgást, a helyváltoztatást figyeljük, akkor azt láthatjuk, hogy a tér egyre szűkül, egyre lepusztultabb a környezet, a mozgás intenzitása egyre jobban lassul, az út végén a főhős egyedül próbál nagy hóban feljutni a részleg tetejére.

A részleg egy kráterszerű képződményen található, ahol csigavonalban visz az út a házig.
A háznak nincs ajtaja, ablaka, huzamosabb tartózkodásra szinte alkalmatlan. Nem is az ember itt az úr (a ház ura), hanem a menyétek, hozzájuk igazították a „házirendet”.(Ezen csak az olvasó csodálkozik, a szereplők gondolkodás nélkül elfogadják a játékszabályokat).
Az emberi világ (civilizáció) alaptörvényei itt értelmüket vesztik: nincs kint bent-kint, nincsenek határvonalak ember és állat, férfi és nő, tárgyak és emberek közt. Nincsenek pontosan meghatározható dolgok, nevek, okok, okozatok, nincs múlt, jelen jövő, nincs cél, nincs kezdet és vég, nincs idő: csak egy a mindentől megfosztott, lecsupaszított, az emberi civilizációtól mentes lét van, vegetálás van.

A szereplők egyfajta „örök jelenben” élnek, csak úgy VANNAK. Nincsenek kérdések, nincsenek gondolatok, nincsenek érzelmek, helyette valamiféle meghatározhatatlan LEVÉS van, biológiailag, vagyis spontán meghatározott, az ideológiáktól, a civilizációtól mentes túlélés van. A pokolról vannak hasonló képzeteink. Ezek szerint úgy is értelmezhető, hogy Weisz Gizella nem a részlegre utazott, hanem alászállt, a pokolra szállt, elment a világ végére.

Minek a jelképe lehet ez az emberi törvényektől megfosztott (embertelen) világ?
A legkézenfekvőbb megoldás, hogy mindez a diktatúra, az emberellenes világ metaforája. Bodor más írásai is erre engednek köveztetni. De ennél mélyebb, elemibb értelmet is adhatunk ezeknek a szövegeknek. A modernkor létélménye is megjelenítődik ezekben a szövegekben, és itt eszünkbe juthat a Kafka műveiben hangsúlyozottan jelen lévő szorongás, elidegenedés, bezáródás, elembertelenedés, elmagányosodás.

Az átváltozás főhőse, Gregor Samsa sem kap magyarázatot arra, miért kellett emberből állattá válnia. Ami ott elkezdődött, annak itt, Bodor novelláiban láthatjuk, olvashatjuk a végpontját. Itt már ”mindenki bogár”, így ez a drámai átalakulás a szöveg világán belül nem tűnik fel senkinek sem, csak az olvasó marad egyedül kétségéivel, kérdéseivel, esetleges félelmeivel.