A világirodalom nagy alakja, francia regényíró. Stendhal mindennél jobban tisztelte a szenvedélyeket, és sohasem választotta el a művészetet az élettől. Eszménye a teljes ember, de a felvilágosodás teljes embere, aki még érzelmeit is a rációnak rendeli alá.

Eredeti neve Henri Beyle. Grenoble-ban született 1783. január 13-án.

Jómódú, királyhű polgárcsaládból származott, őt azonban már gyermekkori lázongásai szembefordították családja konzervatív nézeteivel, a jakobinusokhoz vonzódott.

1799-ben Párizsba költözött. Rokoni segítséggel Napóleon hivatalnoka, majd katonája lett.

Napóleon bukása után kezdte meg irodalmi pályafutását, eleinte csak fordításokkal, átdolgozásokkal, útirajzokkal. Milánót, kedves városát választottá lakhelyéül, itt élt 1821-ig, majd apja halálakor visszatért Párizsba, hogy szerény örökségét átvegye.

A Bourbonok bukása után diplomáciai szolgálatba lépett. Konzulként képviselte Lajos Fülöp Franciaországát Triesztben, majd a Pápai államban, Civitavecchiában. Száműzetéshez hasonlatos magányában, amelyet csak ritkán szakított meg egy-egy párizsi utazás, írta remekműveit.

1842. március 22-én halt meg Párizsban.

Vörös és fekete: karrier-regény

-           A Vörös és feketével Stendhal megteremtette a karrier-regényt vagy lélektani regényt, amelynek központi kérdése a képmutatás

-           A műben látszólag minden érthető, az elbeszélések egymást követik, a szereplők belső monológokban elemzik a történeteket, saját múlt és jövőbeni cselekedeteit

-           A történetmondó pedig gyakran és részletesen magyarázza elmondottakat.

-           Néha ki is szól a regényből, és közvetlenül az olvasóhoz fordul

-           Minden azt jelenti, hogy az elbeszélő mindent tud, s ezt megosztja az olvasóval is

 Rejtélyes cím

-           A vörös és fekete két karrierlehetőséget jelentett

-           A vörös egyenruhában járó katonatisztet

-           A feketeruhás papit

Azonban a színeknek sokkal kidolgozottabb szerepük van a regényben:

 A vörös:

A vörös szín kétszer fordul elő igen hangsúlyosan, mindkétszer a verrières-i templom színeiként. A regény eleji és a regény végi templomi jelenet mintegy keretbe foglalja a történetet. A regény elején Julien betér a templomba, mielőtt Rênalékhoz menne. A templom belső falai bíborszínű szövettel voltak bevonva, melyeken átsütött a nap fénye, s vörössé varázsolta az egész belső teret. A jelenet egészen baljóssá válik, mikor Julien a szentelt vizet – épp a bíborszöveteken áttörő fény miatt – vérnek nézi, s egy papírdarabot is talál, mely egy besançoni kivégzésről tudósít. A regény végi nagyjelenet helyszíne szintén a verrières-i templom, melynek magas ablakait bíborfüggönyök fedik. Ekkor lő rá Julien De Rênalnéra. A vörös szín tehát a vérre, az erőszakra enged asszociálni, s keretbe foglalja a regényt.

A fekete:

A fekete szín leggyakrabban mint Julien ruházatának színe kerül elő. Minthogy papnövendék, De Rênalék talpig feketébe öltöztetik a fiatal házitanítót. Julien fekete ruhát visel a szemináriumban és Párizsban, de La Mole márki palotájában is. A fekete színű papnövendéki ruha mögé rejtőzik a kívülállók elől Julien valódi, lázongó, törekvő énje.

Rejtélyes hős

            Maga Julien Sorel is rejtélyes, sokarcú hős. Egyszerre él szinte két időben: Napóleon dicsőséges korában és a jelenben, a restauráció kiábrándító időszakában.

Hallatlan becsvágyát, feltörekvési szándékát, eszményeit és önérzetét a múlt táplálja, de vágyai, célkitűzéseit egy olyan jelenben akarja megvalósítani, amely a múlt érvényesülési lehetőségeit már elzárta előle.

Julien okos, becsületes, értékes ember, de emberi értékeit meg kell tagadnia, mégsem akar lemondani róluk, s belső függetlenségéhez, szellemi önállóságához továbbra is ragaszkodik. Legnagyobb kérdése, dilemmája: lenn maradni a mélyben, a szegénységben, vagy aljassá válni. Végül ez utóbbit kényszerül választani: képmutatóvá lesz, álszent, hazug szerepet kényszerít magára, de szerepével nem tud tökéletesen azonosulni

A Vörös és fekete az ún. karrier-regények közé tartozik. Julien annak a mélyből jött népi tehetségnek a típusa, akit – ha érvényesülni akar – a korabeli társadalmi körülmények színlelésre, törtetésre, sőt gyilkosságra késztetnek, akinek buknia kell.

A regényidő egy-két év: az események a restauráció utolsó éveiben történnek. Az író csak egy-egy finom jelzéssel utal az idő múlására, de az időtartam pontosan nem határozható meg. A különböző regényterek és fordulatok a főhős társadalmi emelkedését jelzik.       

Karrier regény?

Julien Sorel túlnő a csupán törtető, átlagos karrierista típusán. Julien sohasem tudott igazán Tartuffe-fé válni, mindig is fuldokolt a magára kényszerített szerepben, az álarc mögött őrizte jobbik énjét. Julien egész magatartása, alulról fölfelé törése „kihívás” is, szembeszegülés is volt a restauráció társadalmi erkölcseivel, nem csupán képmutató alkalmazkodás. A merész hazárdjáték, amire vállalkozott, a nagy egyéniség határozott és vakmerő kísérletsorozata volt, amelybe beleszédült. E ”játék” során olyan helyzetbe jutott, amelynek folytatása már belső értékeit pusztította volna el. Ekkor követte le a merényletet, s ezzel tulajdonképpen önmagát pusztította el.

Fontos motívum: a létra

Csakúgy, mint a színek, a fent-lent ellentétpár is jelzésszerűen át-és átszövi a regényt. Julien mindig létra segítségével jut fel a meghódítandó előkelő hölgyek hálószobájába. A létra jól kifejező jelképe Julien állandó magasra törési vágyának, s annak, hogy céljának elérése érdekében hajlandó mindent kockára tenni.

Stendhal kései remekműve, a Vörös és fekete című regénye volt az egyik legelső lélektani regény, amelyben analitikus, elemző módszerrel mutatja be hősei alakját.
Emberi szenvedéseket mutatja be. A regény hősei sokat gondolkodnak, töprengenek. Belső monológ formájában tárják fel tetteik várható következményeit.
Stendhal úgy kívánt az igazsághoz hozzájutni, hogy regényeinek cselekményeit mindig egy igaz történet köré építette fel. Művéhez megtörtént eseményből meríti a cselekményt (egy bírósági tudósítás a Vörös és fekete alapja. 1827-ben egy fiatalember a templomban rálő volt kedvesére az úrfelmutatáskor). Ennek a fiatalembernek a történetét írja bele a regénybe. Furcsa címet választott Stendhal a művéhez, aminek eredeti címe Julien volt. A cím rejtélyes, nem fogalmaz meg semmilyen konkrétumot, de utal a regény kétértelműségére. A mai felfogás szerint a „vörös” a katonaságra, míg a „fekete” a papságra utal.

Jelentheti a cím a rulettjáték két színét is, a sors két lehetőségét: nyerés, vagy vesztés.
Főhősei Julien Sorel, de Rênalné és de La Mole kisasszony mind romantikus lelkek, lázadó szenvedélyekkel, de az író a valóságos körülmények közé helyezi őket.
A regény konfliktusa is a romantikus lélek, és a cseppet sem romantikus világ összeütközéséből adódik.
Maga Julien Sorel is rejtélyes, sokrétű hős. Egyszerre él a múltban, Napóleon -a példakép- korában, és a jelenben. Nem találja a helyét a forradalom utáni világban, és ezzel együtt titkolnia kell rajongását Napóleon iránt. Julien tehetséges, okos ember, de meg kell tagadnia emberi értékeit. Két út áll előtte: vagy szegény marad, de becsületes, vagy pedig felemelkedik, de aljassá is válik. Kénytelen az utóbbit választani és képmutató lesz, álszent, hazug, de nem tud ezzel a szereppel sem azonosulni.
Megveti a kor bűnös világát, és még a szerelmet sem tudja élvezni. Egy merev társadalomban akar karriert csinálni. Julien Sorel egyetlen bűne az volt, hogy paraszt létére fel akart emelkedni. A regényidő egy-két év.

Az első rész színhelye Verrières. Az első fejezetek megismertetnek a városka hangulatával, itt tárul fel a szereplők jelleme is és bár megelevenedik a kisváros szépsége, bájossága, az első fejezetekből kiderül, hogy Verrières-ben mindenki a haszonra törekszik.
De Rênal úr, a város polgármestere, dúsgazdag, gőgős ember. Julient is csak azért fogadja fel fiai mellé nevelőnek, hogy fitogtassa előkelőségét, és lefölözze Valenod-t, aki szintén jómódú, a szegényház és a börtön igazgatója.

De Rênalné három gyermek anyja, ennek ellenére soha nem találkozott még a szerelemmel.
Sem az olvasó, sem az író nem is ítéli el tettért ( férje megcsalásáért), mert olyan naivan és ártatlanul éli meg a Julien iránti szerelmét, akár egy fiatal lány. Önmagáért szerette.
Julien sorsának legfontosabb alakja.
Mikor megtudja, hogy Elisa Julien felesége szeretne lenni, belebetegszik a féltékenységbe, majd gyönyörűséges kéjt érez, mikor visszautasítja Julien a lányt. Szerelmük a Vergyben töltött nyaralás idején bontakozik ki. Az asszony mindenben Julien kedvét keresi, nem törődik a szokásokkal, néha az óvatossággal sem.
Julient az első pillanatban magával ragadta de Rênalné szépsége, de nem leli örömét a szerelemben, csupán a hódító férfi szerepét játssza, csak haditerv az asszony meghódítása. Úgy viselkedik, mint Moliére Tartuffe-je: álarcot hord.
A regény újabb színtere Besançon, szeminarista lesz. Bűnbánónak, alázatosnak mutatja magát, valójában öntelt és lenéz mindenkit maga körül. Többre tartotta magát 321 társánál. Eszével kitűnt társai közül: könnyen tanult. A szigorú Pirard abbé-t választja gyóntatójának, akitől kezdetben félt, végül az ő segítségével léphet feljebb.
Állást szerez, a de La Mole márki házában. A márki titkárként alkalmazza.
Párizsban arisztokrata társaságba kerül. Már legelső nap tekintélyt szerez magának műveltségével. A márki számára nélkülözhetetlenné válik, nemessé akarja tenni, s szándékosan terjesztik a pletykát: Julien egy ismeretlen főúr törvénytelen gyermeke.