Petőfi mellett az egyik legnagyobb magyar költő. Írói pályája viszonylag későn, 30 éves korában kezdődött. Először Az elveszett alkotmánnyal, majd a Toldival nyerte el a Kisfaludy Társaság pályázatát, az utóbbi tette őt híressé.

1817. március 2.-án született a Bihar megyei Nagyszalontán (a terület ma Romániához tartozik).  Édesapja földműves volt, de igen szegényes körülmények között élt családjával. Az Arany családban tíz gyermek közül nyolc egymás után meghalt, így az idős szülők egyetlen kési fiúgyermeküket, Arany Jánost mindentől féltették, óvták. Gyermekkorában sokat betegeskedett az Őszikék egyik versében véznának, ügyetlenek mondja magát, önéletrajzában is gyenge testalkatról beszél. Túlságosan érzékeny, visszahúzódó természetű volt.
Apja megtanította hamuba írt betűkön olvasni, így mire hatévesen iskolába került, nemcsak tökéletesen olvasott, hanem némi olvasottsággal is rendelkezett.
1823-33-ig a nagyszalontai iskolában tanult. Tizennégy éves korában segédtanítói állást vállalt. Rengeteget olvasott itt, bár az új romantikus irányzat alkotásai még nem jutottak el hozzá, az iskolában megismerte a latin klasszikusokat, Ovidiust, Vergiliust, Horatiust és még sok más klasszikus latin szerzőt.

1833 novemberében a debreceni kollégium főiskolai tagozatára került, de egy év múlva anyagi nehézségek miatt megszakította tanulmányait, 1834 márciusától egy évig Kisújszálláson lett segédtanító, ahol pénzt gyűjteni nem tudott, de egy éven át bújta a rektor gazdag könyvtárát, majd visszatért a kollégiumba 1835 tavaszán. Befejezte a hátrahagyott tanévet, majd el is kezdte a következőt, de ezt megszakította és többet már nem tért vissza az iskolába.
1836 tavaszán színésznek állt Debrecenben, később egy vándortársulat tagja lett, s a társulattal Máramarosszigetig jutott.
1836-ban hazaért szüleihez, de furdalta a lelkiismeret, mivel idős szülei papként várták volna vissza. Pár hét múlva édesanyja meghalt, és apja is elvesztette szeme világát, Arany örökké szégyellte életének ezt a kisiklását.

1836 őszétől 1839 januárjáig tanító, majd városi írnok lett, 1840-től másodjegyző.
Ezzel az állással már a családalapításra is gondolt, igyekezett megteremteni családja anyagi alapját. Feleségül vette Ercsey Juliannát, s 1841-ben megszületett Juliska lányuk, 1844-ben László fiuk.
Arany János elhatározta, hogy véget vet mindenféle művészi ábrándnak és „közönséges ember” lesz. Két évig állta ezt a fogadását, amikor debreceni iskolatársa Szilágyi István rektor lett Nagyszalontán, a rektor ismét rávette őt az olvasásra, a görög tragikusok fordítására. Ekkor még nem írt.
1844-ben - nyolcvanhét éves korában - meghalt apja, Arany György. Magán időtöltésként fogott hozzá 1845 júliusában Az elveszett alkotmányhoz, amivel ugyan elnyerte a pályadíjat, de nem tette őt híressé. Az igazi nagy sikert a Toldi hozta meg számára, amit 1846 nyarán írt a Kisfaludy Társaság újabb pályázatára. . Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel, melyet leghívebben levelezésük tükröz. A forradalom és szabadságharc idején a Nép barátja című néplap társszerkesztője Vas Gereben mellett. 1848 júliusában megbukott a szalontai követválasztáson. Novemberben nemzetőr Aradon. 1849 májusában belügyminiszteri fogalmazó Debrecenben és Pesten. A bukás után Szalonta környékén bujdosott az oroszok elől. Járási írnok lett, majd 1851-ben fél évig Geszten a költőnek készülő Tisza Domokos nevelője volt.

1851 őszén a nagykőrösi református gimnázium tanárnak hívta az újjászervezett főgimnáziumba. Annak ellenére, hogy nem rendelkezett tanári diplomával, kitűnő tanár lett belőle, magyart, irodalmat és latint tanított. Közel egy évtizedet töltött Nagykőrösön, de nem érezte magát jól, a sok dolgozatjavítás és a Bach-rendszer pályaalkalmassági követeléseinek teljesítése miatt, kedélyvilága elkomorult, egyre többet panaszkodott testi és lelki betegségeiről.

1860 őszén Pestre költözhetett, az újraszerveződő Kisfaludy Társaság igazgatóságát ajánlották fel neki, egy ideig habozott, de aztán mégis elvállalta. A felszabadult politikai légkörben, tele volt írói tervekkel, több folyóiratot is indított (Szépirodalmi Figyelő, Koszorú), újra belefogott a Csaba-trilgóiába, aminek első része a Buda-halála 1863-ban el is készült.
1865-től volt az Akadémia titkára. A kezdeti lendületessége megtört, júniusban megszüntette a Koszorút, megingott a Csaba királyfi folytatásának terve is. Ez év decemberében meghalt Juliska lánya, s részint e tragikus esemény hatására tízévi hallgatás következett költői pályáján. 1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, Széll Piroskát. Ezekben az esztendőkben állt neki Arisztophanész összes vígjátékának lefordításához. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, egészen 1879-ig nem engedték, hogy elhagyja az Akadémiát, haláláig megtarthatta fizetését. A költő elfogadta a tiszteletbeli főtitkári címet, igazgatósági tagnak is megválasztották, így megtarthatta akadémiai állását.

1877-es nyarát a Margitszigeten töltötte, ekkor írta Őszikék verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét.
1882. október 22.-én halt meg Pesten, az Akadémia oszlopcsarnokában ravatalozták fel.

A ballada műfaja:

A romantikus ballada epikus műfaj, de három műnem határán helyezkedik el. Cselekménye sűrített, a történet elbeszélésmódja szaggatott, s az események nagy része drámai párbeszédekből vagy lírai monológokból áll össze. Rendszerint tragikus témát dolgoz fel, „a ballada tragédia dalban elbeszélve”.

A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a népköltészet iránt. A ballada eredetileg ősi, népköltészeti műfaj, főleg a dán és skót népballadák szolgáltak mintául, Macpherson Osszián dalok, Thomas Percy balladagyűjteménye.

A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre, a skót és székely népballadákat tekintette mintaként. 1853-tól kezdve kezdte őket írni, Nagykőrösön. Mikor nagy epikus tervei félbe szakadtak, ebben a kisepikai műfajban találta meg leginkább a magához illő szerepet. A balladák legjobban szerkesztett költeményei. A nemzet ügyét kívánta szolgálni velük, a nemzeti öntudatot, erkölcsöt, egységet erősítette. Történelmi balladái nagyrészt allegorikus jelentésűek. Tárgyukat rendszerint a nemzeti múlt nehéz korszakaiból merítik (Anjouk- kora, Hunyadiak-kora, török hódoltság ideje), rejtett jelentésükkel a jelenhez szólnak.  Ritkábban népéleti témát is választ, például: Ágnes asszony.
Balladáiban egyedi- egyéni jellemeket, sorsokat ábrázol, külön gondot fordít a lélektani indokoltságra. Több versében a bűn és bűnhődést állítja középpontba, ahol bemutatja, hogyan kergeti a ballada hősét az őrületbe a bűntudat és, hogy ez a büntetés kegyetlenebb minden földi ítéletnél.

Az 1853-ban írt Ágnes asszony című balladája is egy ilyen lélektani ballada. Az első négy strófában még csak sejthető valamiféle bűn, de csupán csak utalások történnek, például: véres lepedő, a hajdú megjelenése. Az sem derül ki, hogy a kíváncsiskodó kérdésekre adott válaszok megtévesztő feltételezések-e vagy pedig a beteges rögeszme előjelei. Az 5. versszaktól a 19.-ig a színhely a börtön és a bíróság, az események azonban lélekben zajlanak le. Arany apró jelek megjelenítésével vázolja fel a megőrülést, az őrülettől való riadalmat, ennek gondos takargatását, majd a kezdeti kényszerképzetektől a teljes tébolyig bontakozik ki a történet. Az elbeszélést hosszabb párbeszédek szakítják meg, ahol fény derül, Ágnes asszon bűnére, ami szerint a szeretőjével megölte a férjét.
A 20. strófától visszatér a vers indításához, és sok év történetét sűríti bele. Az idő múlását a külső változásokon érzékelteti, például: ronggyá foszlott lepedő, ősz haj, megjelenő ráncok.
A refrén az érzelmi reagálásokat foglalja magában, ritmikailag is elkülönül. Az előtte lévő sorok ütemhangsúlyos felező nyolcasok fél rímekkel, a refrén choriambusokkal gyorsított, időmértékes ritmusú, rímtelen sor, de lehet anapesztusi sorfaj is, az elején spondeusszal.

Arany János, A walesi bárdok című balladáját 1857-ben írta. A balladához egy nemzeti legendává kerekedett történet fűződik. Felkérték a költőt, hogy írjon üdvözlő Ódát a Magyarországra látogató uralkodópár tiszteletére, Arany elutasította a felkérést és helyette megírta A walesi bárdokat. Nyomtatásban először 1863-ban jelent meg a Koszorú című folyóiratban, ó-angol balladának álcázva.

A bűntudat súlya kergeti tébolyba Edward királyt, aki zsarnoki tetteiért elismerést vár a legyőzöttektől. A lelki folyamatok ábrázolása mellett új motívum a walesi bárdok helytállása. Az ötszáz vértanúvá lett énekes közül egy sem dicsőítette a királyt:
 „Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: De egy se birta mondani Hogy: éljen Eduárd.”
A költemény versformája skót balladaforma, megidézi a Szózatot, mivel azonos strófaszerkezetével. A Szózat és A walesi bárdok egyszólamú ballada, vannak azonban többszólamú, párhuzamos szerkesztésű balladák is, ilyen például az V. László című Arany ballada is.

Az eddigi balladák a Nagykőrösön írt balladák közép tartoztak. Arany kései balladái alkotják a másik csoportot, ezek az Őszikék. Ezeket a balladáit a Gyulai Páltól kapott kapcsoskönyvbe írta. Az Őszikék balladáiból hiányzik az allegorikus indíték, történelmi-politikai vonatkozás. A költő főként régi népi babonás hiedelmeket elevenít fel bennük és a bűn és bűnhődés témakörét folytatja. Az Őszikék balladái közé tartozik a Hídavatás, a Tengeri Hántás és a Vörös Rébék.

A Vörös Rébék 1877-ben íródott. Egy falusi történet, amely a reális valóságot keveri a babonás elemekkel, naiv látomásokkal. Vörös Rébék, Rebeka, hol varjúként, hol boszorkányként vagy kerítőasszonyként jelenik meg és házasságtörésre csábít egy menyecskét Terát. Az asszony hűtlensége kettős gyilkosságba viszi férjét, Pörge Danit, akit elér a törvény büntetése. A címszereplő démoni alakváltozásai, sejtető elhallgatásai virtuóz bonyolultságot adnak a balladának. Fokozza ezt a refrén a „Hess madár!”, amely érzelmeket közvetít, olykor a szereplőkét, olykor az elbeszélőjét. Az utolsó strófában jelenné válik az indító szakasz múltideje. A vers szimbolikája értelmében a gonosz halhatatlan, hatalma időtlen és mindig itt lesz köztünk.

Arany János a magyar műballadát világszínvonalúra emelte, ezzel meghonosítva a magyar irodalomban.

Saját írás, ezért másolni tilos!