Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Tanulásmódszertan
Tanulásmódszertan : >> Hallgatás fejlesztés

>> Hallgatás fejlesztés


A "hallgatás fejlesztés" gyakorlat az egyik legjobban kivitelezhető gyakorlat. Mindössze egy papírra, egy tollra és valamilyen zenelejátszó forrásra van szükséged.

A gyakorlat annyiból áll, hogy miközben meghallgatsz egy bármilyen idegennyelvű számot (lehetőleg minnél ismeretlenebbet) leírod a lapra, amit kihallasz belőle. Ne keseredj el, ha először nem sikerült úgy, ahogy eltervezted, minél többször gyakorlod annál garantáltabb a siker.

Én is készítettem nektek egy példát, ami mindösszesen 10 percet vett igénybe a napomból, úgy, hogy még a zenét és a dalszöveget is megkerestem ellenőrzés képpen. Érdemes mindennap gyakorolni egy kicsit!

Amit ma én választottam az a Hurts Only you című száma. Eddig még nem nagyon ismertem a dalt, mindössze a címét tudtam és azt, hogy melyik albumon szerepel...

Miközben meghallgattam a számot leírtam a szövegét (azt, amit kihallottam belőle). Mivel első hallgatás után írtam, ezért bocsánat a sületlenségekért. Szóval itt az én gyakorlásom:

 photo ggg_zps5be3eb5d.jpg

A képen is láthatod, hogy leírtam az általam hallott szöveget, majd végül az eredeti dalszöveg alapján kijavítottam, úgy, hogy minden szót kipiáltam, ami jó és mindent áthúztam, ami nem. Végül összeszámoltam a szavakat és végül megállapítottam, hogy hány százalékát sikerült kihallanom a szövegnek, így naporól napra tudom követni a fejlődésem! Ajánlom, hogy ha tényleges fejlődét szeretnél elérni az angol vagy bármilyen idegen nyelvű szöveg hallgatása esetén gyakorolj minden nap! Sok sikert!

Saját írás, ezért másolni tilos!

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!