A francia klasszicista dráma kiemelkedő szerzője, komédiái tették őt híressé. Nem csak darabokat írt, hanem ezen kívül általában főszerepet játszott és maga igazgatta színtársulatát.

1622-ben született Párizsban, jómódú polgárcsalád gyermekeként. Eredeti neve: Jean-Baptist Poquelin. A legidősebb fiú volt a családban, tízéves korában vesztette el édesanyját. Apja gondoskodott neveltetéséről: a jezsuiták híres Clermont Kollégiumába íratta be, ahol a fiú kitűnően megtanult latinul.

Az egyetemen jogot és filozófiát tanult, 1640-ben pedig doktorátust szerzett Lyonban.

1642-ben lemondott a családi vállalkozásról és helyette a színházat választotta. Miután megkapta anyai örökségét, az irodalom és színházkedvelő Béjart családhoz költözött. Beleszeretett a nála idősebb, szép és tehetséges Madeleine-be, majd felvette a Molière nevet, s a Béjart testvérekkel és néhány művészetrajongóval együtt színtársulatot alapított: ez az Illustre Théâtre.

A kezdeti nehézségek ellenére 1659-től egyre népszerűbb komédiaszerző lett. Hatalmas sikerket érte el vagy épp nagy botrányokat kavart műveivel, megrendeléseket kapott magától XIV. Lajostól a Napkirálytól is.

1662-ben beköltözhet a társulat a királyi palota színházába. Ugyanebben az évben a negyvenéves Molière feleségül vette Armande Béjart-t, régi barátnője 19 éves lányát.

A későbbi időszakban rengeteg megrendelést kapott. De sem betegsége, sem Madeleine halála miatti fájdalma nem volt elég ok a pihenésre: az egész társulat az ő munkájára épült. Párizsban, 1673. február 17-én új darabjának, a Képzelt betegnek a negyedik előadásán rosszul lett (címszereplőként), de végigjátszotta az előadást, hogy a társulat el ne essen a bevételtől. Néhány órával később meghalt.

Híresebb komédiái: Kényeskedők (1969), ami a korabeli szellemi divathóbortot: a finomkodó társalgási stílust és a szalonköltészetet gyilkosan gúnyoló játékát mutatta be. Nők iskolája (1662) az áskálódók azt is terjesztették, hogy saját féltékenységét és megcsalattatásait írta meg és játszotta darabjaiban. Ezen kívül nagysikerű komédiái még a Fösvény (1668), a Képzelt beteg (1673) és a Tartuffe (1664).

Moliere a francia klasszicista dráma jeles szerzője. Drámaművészetének forrásai: az ókori latin vígjáték irodalom, a korabeli Franciaországban is népszerű commodia dell’arte és a francia vásári bohózat (farce).

A király rendelésére több zenés darabot és balett-komédiát készít a kitűnő olasz zeneszerzővel, Lullyvel. 
Az egyik legismertebb a Tartuffe, amelyet három felvonásos változatban először 1664-ben a versailessi ünnepségek keretében mutattak be.
 Óriási botrányt kavart, Párizs érseke leparancsoltatta a színpadról a darabot. . 1667-ben más címmel mutatják be, de ismét betiltják, s csak 1669-ben játszhatják újra, ekkor már végleges formájában.

Klasszikus szabályok szerint építkező dráma, cselekménye egy nap leforgása alatt megy végbe, a helyszín végig Orgon háza.
A Tartuffe, végleges változatában, 5 felvonásos verses formájú komédia (páros rímű alexandrinusokban íródott).
A drámai konfliktus a vér szerinti és érzelmi kötődésen alapul, ezen kívül a hagyományos családi összetartozás értéke csap össze a látszatértékekkel, álszentséggel.
Tartuffe, a mű főszereplője, tudatosan pozitív értékűnek mutatja magát a mű során, pedig valójában önző és mindig a saját érdekében cselekszik.
Célja, hogy a családfő helyébe lépve megszerezze a családi vagyont és hatalomra kerüljön.

Orgonnak kiemelkedő szerepe van a komédiában, mert elvakult hiszékenységében maga engedi át a családban betöltött szerepét, hiszékenysége révén maga is az álszentet megtestesítő főszereplő eszközévé válik.
 A darabban, a szerkezetből következően, kettős leleplezés játszódik le: egyrészt a vallás álarcában (jámboran, alázatoskodva) megjelenő kapzsi, gátlástalan, egoista, cinikus, érzéki Tartuffe-ről; másrészt a zsarnok apáról, aki csak a saját akaratát érvényesítené a családban, miközben félrevezethető, rászedhető, naiv.
 A kor hierarchiáját tükrözik a családi viszonyok: az apa bármily esztelen lépését „engedelmesen” és „szófogadóan” kötelesek fogadni gyerekei, sőt felesége is.
A családtagok célja a családi kötelék és egység eredeti, hagyományos rendjének visszaállítása. Le kell leplezniük Tartuffeot és meg kell győzniük Orgont a valóság és látszat különbségéről.

A családtagok egy-egy jellemtípust visznek színre, nevetségességük alapja a túlzásokon alapul.
A drámai alaphelyzet:
Az első felvonásban Prenelle asszony megszólalásai nyilvánvalóvá teszik a családi kapcsolatokat. Minden családtagját negatívan állítja a közönség elé, eközben a nézőben semlegesítődnek Prenelle asszony szavai és a család mellé áll.
Az alaphelyzetből már ismerjük Orgon és Tartuffe személyiségét, így a konfliktust létrehozó álértékeknek nem a közönség, hanem Orgon előtt kell lelepleződnie.
A család minden tagjának célja Orgon meggyőzése és ezt különböző módon próbálják meg elérni:
Mariane, Orgon lánya, bár kényszernek érzi, elfogadná apja akaratát és hozzámenne Tartuffehoz.
Valér is így vélekedik, igaz érzelmileg érintett, mégis jelen helyzetben kívülálló.
Damis, Orgon fia az igazi örökös, ezért gyűlöli annyira Tartuffeot, de szenvedélyes jelleme alkalmatlanná teszi a megoldás megtalálására.
Dorine és Cleante elve a meggyőzés. Dorine csipkedő iróniával, Cleante érveléssel próbálja Orgont befolyásolni. Cleante az író szócsöve, rezonőre, a szerzői nézőpontot külső szemlélőként juttatja érvényre.
Orgon saját ítéletét tartja igaznak, akkor jön rá a tévedésre, amikor a 4. felvonás 5. jelenetében Elmira ráébreszti őt Tartuffe álszentségére. Tartuffeot az buktatja le, hogy Orgon vagyon mellett feleségére is szemet vet, enged emberi gyengeségének.

A lelepleződés mégsem vonja maga után a harmónia visszaállását, mivel Orgon már Tartuffere ruházott mindent, ez a hiba olyan mértékű, hogy a tragikus végkifejlet lenne a legkézenfekvőbb megoldás.
Ennek ellenére mégis az észelvűség és az igazság jut érvényre.
A komédia szabályai szerint alakuló végkifejlettel záródik a a történet, amely szerint megjelenik a rendőrhadnagy, akit az akkoriak a királlyal XIV. Lajossal azonosítottak.
Végül a történet szerencsés végkifejlettel ( deus ex machina) záródik.

A törvényesség fölé emelkedő igazságosságon, észelvűségen nyugvó harmónia megteremtőjének, a rend őrének az uralkodót mutatja. Molière elítéli korának erkölcsi világát. Az álszentség negatív érték, ártalmas bűn; Tartuffe erkölcsi tételei  „alkudozni az Istennel is lehet”, „bűn csak az, aminek híre kel”, „ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke” közveszélyesek.