Nemes Nagy Ágnes a Nyugat és Babits eszméinek követőjeként, az Újhold alkotójaként sokáig háttérbe szorult. Pilinszky Jánoshoz hasonlóan az ő költészete is nagy hatásúnak bizonyult a maga intellektuális, objektív tárgyiasságával.

Budapesten született 1922. január 3-án, 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

1946-ban alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek.

Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-től pedig négy éven át a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabad szellemi foglalkozású íróként dolgozott.

A kemény diktatúra éveiben Nemes Nagy Ágnes szinte csak műfordítóként és a gyermekirodalom művelőjeként publikálhatott.

Az 1970-es, 80-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen újraindították az Újholdat. A sorozat Nemes Nagy Ágnes halálával megszűnt.

Budapesten halt meg 1991. augusztus 23-án.

OBJEKTÍV KÖLTÉSZET: Tárgyias költészet. A líra az „én" kifejezésének műfaja, ám ennek külön törvényei vannak, mert a líra nem lehet csupán érzelemkifejezés, mert akkor a sírás, nevetés vagy sóhajtás is líra volna. Egyrészt nemcsak érzelmet fejez ki, hanem sorsot, alkatot, karaktert, lelkületet, akaratot, vágyat, indulatot, haragot, felháborodást, létszomorúságot és derűt, melyben teljes létfelfogása és világszemlélete kifejeződhet a költőnek. Másrészt a líra gondolat is, mely személyes formában jelenik meg. Ha a költői személyiség nem fedi föl, hogy az a gondolat, léthelyzet, vélemény vagy tény az ő saját, személyes gondolata, léthelyzete, véleménye vagy életténye, hanem úgy beszél róla, mintha másé volna, vagy más, áttételes módon fejezi ki mindezeket, akkor objektív, azaz tárgyias költészetről beszélhetünk. Ez nem őszintétlenség, hanem egy általános érvényre törekvő, közvetett szubjektivitás, melyet csak az egyszerűség kedvéért mondhatunk „személytelenségnek". Személytelen líra nincsen, csak rossz líra van. Az objektív lírában élettelen tárgyak is hordozhatják a fölkeltendő érzelmet, gondolatot. Az objektív költészet nagyjai közt említhető pl. az objektivitást tudatosan vállaló angol T. S. Eliot, nálunk Babits Mihály, a különféle szerepeket fölvevő Füst Milán; Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Tandori Dezső.

Fák:

A költeményt emblémaként állította gyűjteményes köteteinek élére. A fa ősi kimeríthetetlen szimbóluma a létről való gondoskodásnak. A nyitósor első mondata felszólító jellegű kijelentés, a keletkezés korában különösen provokáló, mit is kell tanulni: A téli fákat. A versben sem a beszélő, sem a megszólított nincs előtérben. A személytelenség hatja át a szöveget. A téli fák a kifosztottságot, a dermedtséget is kifejezik, ugyanakkor biztosan eljutnak a tavaszig, kivirágoznak. A költemény a lét tanulás által felismerhető értelmességéről szól. A tájkép rajzban közelitől a távolig, a láthatótól csak a sejthetőig jut el. Szemünk előtt még látható az első fasor, amely függönyként rejti el maga mögé az erdőt. Ami a látható sejtetté, kézzelfogható bizonytalanná, a tudott feltételezhetővé, a létező nem lévővé változik át. Végül van a tudott, de soha nem látott folyó, amelynek vize az életet és a halált egyaránt jelentheti. A vers hangulatában inkább az elmúlásra utal. Az ítélet ezzel válik végérvényesen haláltudatos létté.

Között:

Már a címadás is furcsa, hiszen a névutó főnév nélküli közlése feltűnően hiányos. Az objektív líra különösen kedveli. A kihagyás elve többrétegűvé teszi a művet, hiszen a megnevezett egyetlennél többféle kapcsolat válik lehetségessé. A cím közöttje mellé bármi odailleszthető, a költemény ismeretében szűkül a kör, mivel a vers pontosabb értelmezést ad: Az ég és a föld között, A nap és az éj között, Az ég és az ég között. Az utolsó sor a verszáró helyzetben különösen nyomatékos.

A személytelenné formált versben a záró sor jelképesen döntő fontosságú. Az előbbi síkon a vízparti nád, az ég és ezek vízbeli tükröződése, a jelképes síkon a végig meg nem nevezett, de odaképzelt ember a létező áll, mozog, cselekszik a számára adott térben, az ég és ég között.

Lázár:

A Lázár című verse hasonlít Pilinszky, Harmadnapon című verséhez. A vers végén szünetet tart, tudja, ha majd eljön a rendszerváltás, vagyis a feltámadás a helyzet ugyanolyan nehéz lesz.