Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Nyelvtan tételek
Nyelvtan tételek : A nyelvújítás mibenléte, történelmi, művelődéstörténeti háttere, hatása

A nyelvújítás mibenléte, történelmi, művelődéstörténeti háttere, hatása


A nyelvújítás a nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása a nyelv életébe, a nyelvfejlődés mesterséges irányítása, a nyelv tudatos és szándékos alakítása és bővítése.

Célja:

  • a magyar szókincs bővítése
  • az idegen szavak magyarral való helyettesítése
  • a stílusújítás
  • végső soron: az egységes nemzeti nyelv megalkotása volt

 

Előzményei:

                Az 1700-as évek elejére a magyar nyelvben túlburjánzott az idegen (német, latin, francia) hatás, a magyar nyelv visszaszorult ® erősödött az igény a megtisztításra, hogy az anyanyelvet megtarthassuk, s a tudományok és a művészetek is e nyelven szólaljanak meg.

Mindez összekapcsolódik a haladás és a függetlenség eszméjével is.

Pl.: Bessenyei György Magyarság című röpirata: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenén sohasem!”

A feladat tehát kettős: a magyar nyelv fejlesztése és egyenjogúsága más nyelvekkel!

Folyamata:

  • A XVIII. század utolsó harmadától: irodalmi szalonok, társaságok, folyóiratok létrejötte, a színjátszás fejlődése, növekvő könyvkiadás.
  • Bessenyei György munkássága (pl.: Jámbor szándék című művében már „tudós társaságot” sürget. ® 1831: Magyar Tudományos Akadémia.
  • Az irodalmi központ ezután Széphalom lesz, Kazinczy Ferenc otthona.
  • Országos viták  a normatív,egységes irodalmi nyelv ügyében:
    • Mi legyen az alapja?
      • Az élőbeszéd vagy a régi magyar irodalmi nyelv?
      • A nyelvjárások? Melyik közülük? (észak-keleti!)
    • Ezt ki döntse el?
      • Írók? Nyelvészek? A beszélők összessége?
    • Mi fejleszti jobban?
      • A fordítások vagy az eredeti művek?
    • Helyesírási kérdések:
      • „Jottista-ypszilonista háború: vagyis a szóelemző és kiejtés szerinti írásmód harca:
      • A jottisták (Révay Miklós vezetésével) a szóelemző (pl.: látja, kertje, adja) írásmódot javasolták.
      • Az ypszilonisták (Verseghy Ferenc vezetésével) a kiejtés szerinti (láttya, kerttye, aggya) írásmódot.
      • A jottisták győztek, Kazinczy is őket támogatta.

 

A fő nyelvújítási harc a XIX. század első két évtizede Kazinczy vezetésével:

A két fő ellentábor:

  • ortológusok (hagyományőrzők, a régi nyelvállapotot őrzik, kiadják a Debreceni Grammatikát).
  • neológusok (nyelvújítók, céljuk a beavatkozás a nyelv életébe).

1813: Kazinczy: Tövisek és virágok című epigrammagyűjteménye ® az ortológusok a Mondolat című gúnyirattal nevetségessé teszik ® 1815: Kölcsey Ferenc és Szemere Pál a Felelet a Mondolatra című stílusparódiával védik meg barátjukat.
A nyelvújítási harcot Kazinczy zárja le 1819-ben az Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél című írásával. Ebben elveti a nyelvújítók túlzásait és szélsőségeit, de elismeri a nyelv megújításának szükségességét is, megkülönböztetésével kijelöli szerepüket a szépirodalomban és a köznyelvben.

A nyelvújítás módszerei:

Tájszavakat tettek köznyelvvé (pl. burgonya, betyár, kelme, hullám, sejt, zamat).
Régi magyar szavakat eleveníttettek fel ( pl. dísz, hon, terem, hős).
Idegen szavakat magyarosítottak:

Pl.: latin balaena ® magyar bálna, német Leipzig ® magyar Lipcse

Új szavakat alkottak:

  • Képzéssel: -a, -lag, -leg, -z, -ít, -sít, -kodik, -kedik, -ködik, -alom, -elem, -mány, -mény, vány, -vény, -zat, -zet, -da, -de, -tyú, -tyű stb. képzőkkel:

Pl.: történelem, bántalom, tengerész, állítmány, körzet, szenvedély, kiáltvány, élmény, homlokzat, bölcsészet, dugattyú, óvoda, szálloda, járda

  • Szóösszetétellel: szemüveg, jármű, folyóirat;

+ tükörfordítások is:
antipátia ® ellenszenv
szimpátia ® rokonszenv

  • Ritkább módokon:
    • Szóelvonással: kapál ® kapa; ábra, ború, szomj, tan
    • Szócsonkítással: címer ® cím; gyárt ® gyár; gépely ® gép
    • Szócsonkításos összetétellel: híg + anyag ® higany

cső + orr ® csőr
rovátkolt + barom ® rovar

  • Szóvegyüléssel: ordít + kiabál ® ordibál

csokor + bokréta ® csokréta,
zengő + tambura ® zongora,
zavar + kerget ® zargat

Eredménye: Kb. 10.000 akkor keletkezett szó még ma is él, de a túl merészek eltűntek:
pl.: nyaktekerészeti mellfekvenc ® nyakkendő
foltos nyakorján ® zsiráf
gőzpöfögészeti tovazötyögő ® mozdony

Nemcsak a szókincs, hanem a szépirodalom, a társalgás, a tudományok stílusa is megújult.

1832: A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai (Vörösmarty Mihály).
1844. évi II. törvénycikk: a magyar az államnyelv (a latint váltja fel).
1872: megindul a Magyar Nyelvőr című folyóirat

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!