József Attila
Vallomás a szerelemről

A magyar irodalom legkiemelkedőbb alakja, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját, ez is rámutat arra milyen nagy jelentőségű költőnk.

1905. április 11.-én született. Apja József Áron, ezermester típusú szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála, aki cselédlányként dolgozott. Három gyermekük nőtt fel Jolán, Etel és Attila, a költő hatodik gyermekként született. Az apa 1908 nyarán elhagyja a családot és kivándorolt, Romániában újra nősült. Ezután az anyjának kell eltartani a 3 gyermeket mindenféle alkalmi munkából, Attila ekkor még csak 3 éves volt. Közben anyja arra is rákényszerült, hogy a Gyermekvédő Liga által nevelőszülőkhöz adja Etelt és Attilát, 1910-ben Öcsödre, 1912-ben tértek vissza.

1919 végén rákban meghalt az édesanya, József Attila ekkor még csak 14 éves volt. Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett a kiskorú József Attila gyámja.

1920-ban Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg.  Megismerte Juhász Gyulát, az ő segítségével és előszavával megjelent első verskötete, a Szépség koldusa. 1923-ban a Nyugat is közölte verseit.

1924-ben a szegedi egyetem magyar-francia szakára iratkozott be. 1925-ben Tiszta
szívvel című verséért azonban professzora, Horger Antal megfenyegette, hogy tanári diplomát nem kaphat. Ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat; megismerkedett Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel. 1926-27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta, tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1927-ben hazatért Budapestre. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával. Babits Mihályhoz is eljutott, ő azonban nem viszonozta közeledését. Átmenetileg a pesti egyetemre járt. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát.

1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól.

A későbbiekben élettársa Szántó Judit volt. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. július 28-án a Siesta szanatóriumba került; november 4-én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba.

December 3-án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát.

Óda:

József Attilánk már korábban is jelentek meg szerelmes versei, ilyen például a Klárisok. Óda című verse József Attila már kiforrott korszakában született.

A költőt egész életében hiány kísérte, mert nem adatott meg neki gyermekkorában a szülők által nyújtott védettség, későbbiekben a biztos állás, a házasság és a saját család sem. Élettervét a szerelemben sem tudta megvalósítani.

Az ódáról általában fennkölt, magasztos hangvételű versek jutnak eszünkbe, ilyenek például: Berzsenyi Dániel, Magyarokhoz I-II, vagy akár Horatius ódái, József Attila tudatosan adja ezt a műfajmegjelölő címet versének.

A költő modernizálta az óda műfaját, ezzel egy eddig még sohasem látott, a köznapitól eltérő szerelmes verset teremtett. (Előtte már Babits és Csokonai is írt szerelmes verseket).

Szimbolikus ideje egészen koraestétől hajnalig tart.

A vers abban is egyedülálló, hogy a női test belső tartalmát még soha egy költő sem jelenítette meg ilyen módon versében.

Formája sem hagyományos, mivel nincsenek versszakok, csak külön megszámozott részek.

A szerelemről szól, de ezt József Attila sajátos módon közelíti meg, mivel verse főként arról szól, hogy a szerelem miért elengedhetetlen az ember életében, nem egy konkrét személy iránt érzett szerelemről.

Az Óda 1933-ban egy lillafüredi írókongresszuson keletkezett, ihletője Marton Márta, aki újságíróként tudósított egy bécsi lapnak a Lillafüreden megrendezett IGE rendezvényen. Bár ez csak egy futó ismeretség volt, a költő részéről azonnali szerelem lobbant.
A hirtelen jött szerelem érzése általában egymásra építi a valóságot és a képzeletet, ebben a versben is így történt, szem előtt tartva Thomas Mann elvét, amely szerint: „az igazat mondd, ne csak a valódit”.
A vers hőse is pontosan tudja, hogy itt nem valódi beteljesülésről van s, az egész csak a képzelet síkján válik valósággá.

Az első egység József Attilától szokatlan módon egy otthonias, bensőséges, meghitt világot és hangulatot tár elénk. Egyúttal előrevetíti a vers egyik legfontosabb gondolatát az öntudatlan emlékezés révén: ember és világ, ember és természet ellentéte feloldható, az egység és harmónia megélhető.

Ez már a vers elejéből is kiderül: „Itt ülök csillámló sziklafalon az ifjú nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege száll.”
A költő egy sziklafalon ülve felidézi kedvesét: „Nézem a hegyek sörényét, homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél”.

Kezdetben E/1-ben beszél, az első rész a helyzetet jelöli meg, amelyből a lírai én megszólal, ez is egy sajátos bevezetés.

A vers tipikusan József Attila 20-30-as években jellemző sajátosságait hordozza magában, ilyen például a táj motívuma és a költő szemlélődő/értelmező magatartása is.

Az vers eleje éjszaka versektől eltérően ez nappali és a nyarat idézi, erről a jelzők is árulkodnak: csillámló, ifjú, könnyű, kedves.

Ellentéteket is megfigyelhetünk a vers egészén, fogalmi ellentéteket pl: tünékenység – állandóság, valóság – képzelet, és szavakban lévő ellentéteket pl.: édes - mostoha, távol – közelében, ezek oxymoronok, egymást kizáró költői képek, a második részben igen gyakran előfordulnak.

Az, hogy a költő egyedül van, alkalmat teremt arra, hogy a lírai én számot vessen érzéseivel. A tárgyias indítás ellenére az Óda vallomás a szerelemről.

A második rész a szerelem kibontakozása. A szerelem értelmessé teszi az ember számára a világot, a magány megszűntetésére szolgál.

A szerelmet a költő szent dolognak tartja, az ember részese lesz az örökkévalóságnak és egy olyan érzést tapasztal meg, amit csak ebben a létformában lehet. Ez egy „átlelkesítő” állapot, amely az egész személyiségre hatással van: „Ó mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt, s a mindenséget.

A harmadik egység első versszaka a szerelmes versek jellegzetes költői megoldásával, hasonlatsorozattal próbálja érzékeltetni és kimondani az érzelmet.

Tovább fokozza a verset hasonlatokkal: „Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.” Úgy tartozik hozzá a szerelem, mint alapvető emberi dolgok. Majd tárgyakba vetíti, ezzel az érzés ünnepélyességét fejezi ki: „. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng.”

A 4. egység az emberi biologikum, az anatómia példáin keresztül szól az emberi test csodájáról, a mikro- és makrokozmosz egységéről, az egyéni és társadalmi-szociális létezés harmóniájáról. Az ábrázolás funkcionális naturalizmusát oldják és átlényegítik a szakrális kifejezések, illetve rájátszások.

A szerelmes férfiban a mindenséggel válik rokon jelentésűvé a nő és ez a kedvest himnikus magasságokba emeli: „S megnyílt értelmembe az ige, alászállok rejtelmeibe.” Ez egy bibliai utalás, az ige testté lett és megtapasztalja az öntudatlan örökkévalóságot. Ezen kívül a kedves hiánya kifejezi még a távollétet és ezzel együtt a látvány nélkülözését is, de utalhat még arra is, hogy a fény átjárja a testet, ez csak jelképes (semmiség köde=képzelet játéka).

Az 5. egység nehezen értelmezhető módon szól a létezés esetlegességéről és a törvény bizonyosságáról. Elkezdődik a kijózanodás.

Az alászállás az öntudatlanságba a létet mutatja meg, de a „lét dadog” és csak az örök anyag halhatatlan, a tudat múlandó. Amíg él az ember nem képes a tiszta beszédre, de holtában már a dadogásra se, így a költő kiáltva, sikoltva szembeszegül az elmúlással.

Ebben a szakaszban megteremtette a szerelem egyik legszebb misztériumi látomását. Eközben tudja, hogy számára egy ilyen érzés nem biztos, hogy beteljesülhet = reménytelenség.

A 6. részt alcím különíti el, mégis szervesen ideillik. A feltételességet erősíti az alcím, minősítő jelzője és a szöveg zárójelbe tétele is, ezen kívül a 3x előforduló talán: „Visz a vonat megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz”.

A vers ritmusa érzékelteti az eltávozást.

A szerelem égi filozófiájából visszaesik a mindennapokba, mivel valóban a vonaton megy hazafelé élettársához Szántó Judithoz, nem pedig Marton Márta után.
A végére a költő teljesen kiábrándul, rájött, hogy csak a képzelete és a látomásai működtek.

Az utolsó 4 sor azonban a megtisztulást, gondoskodást, teljes együttlétet, összetartozást írja, ez a költő végső kiteljesedése.